Artyści

Zenekar Győri Filharmonikus
Professzionális koncertzenekar.
A városi zenekarrá 1894-ben vált együttes Győr kulturális életének fontos szereplője. Az 1968-as év nagy változásokat hozott a zenekar életében. Ebben az esztendőben vált az eddigi félhivatalos művészeti intézmény, professzionális koncertzenekarrá. A hivatalossá válás sokszor nehéz és problémáktól sem mentes folyamatában meg kell említeni Sándor…
Aktualne tytuły
Żaden tytuł nie jest aktualnie grany.
Professzionális koncertzenekar.
A városi zenekarrá 1894-ben vált együttes Győr kulturális életének fontos szereplője. Az 1968-as év nagy változásokat hozott a zenekar életében. Ebben az esztendőben vált az eddigi félhivatalos művészeti intézmény, professzionális koncertzenekarrá. A hivatalossá válás sokszor nehéz és problémáktól sem mentes folyamatában meg kell említeni Sándor János karnagy nevét. Kiemelkedő szerepe volt abban, hogy a zenekar hivatásossá válhatott. 2023-ban közel nyolcvan zenészt foglalkoztatott az intézmény. Hazai és nemzetközi koncertek mellett hanglemezfelvételeket is adott ki a zenekar.
A Győri Filharmonikus Zenekar gazdag repertoárja nemcsak a klasszikus-tradicionális művekre terjed ki, de a könnyedebb műfajt is megfelelő módon tudja ötvözni szakmai képességeivel.
Regionális, kulturális együttes, a térség csúcsintézménye, a vele szemben támasztott szakmai elvárásoknak megfelelően egyszerre tölti be a klasszikus-tradícionális nagyzenekar, a crossover filmzenekar, szabadtéri- vagy gálazenekar, a kisebb vagy nagyobb kamarazenekar és esetleg a koncert-fúvószenekar szerepét is.
2015-től a Győri Filharmonikus Zenekar kiemelt partnere, 2016-tól főszponzora az Audi Hungaria.
2018-ban ünnepelte a hivatásos zenekarrá válásának 50. évfordulóját.
2021 januárjától vezető karmestere Rajna Martin.
Díjak, elismerések:
Artisjus-díj (1968)
Fotó: Mekli Zoltán

A Győri Filharmonikus Zenekar koncertje
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft- Közreműködik

A romantika hangjai
Győri Filharmonikus Zenekar- Artisjus-díjas zenekar

A walkür
Győri Filharmonikus Zenekar- Közreműködik

A Zene Világnapja
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft- Zene

Berecz András - Mesés zenék, zenés mesék - Zenél: Győri Filharmonikus Zenekar
Veszprémi Programiroda Kft.- Inne

Buster Keaton | A generális – filmkoncert - Farkas Róbert és a Győri Filharmonikus Zenekar / GYŐR /
Müpa- Artisjus-díjas zenekar

Carmen
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft- Artisjus-díjas zenekar

Dogadin
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft- Zene

Évszakok
Győri Filharmonikus Zenekar- Artisjus-díjas zenekar

Fúvósötösök a XX. századból
Győri Filharmonikus Zenekar- Artisjus-díjas zenekar

Győri Filharmonikus Zenekar - Amerikai
Veszprémi Programiroda Kft.- Előadja

Győri Filharmonikus Zenekar - Egy kiállítás képei
Veszprémi Programiroda Kft.- Előadja

Győri Filharmonikus Zenekar - Kikelet
Veszprémi Programiroda Kft.- Zenekar

Győri Filharmonikus Zenekar - Linzer
Veszprémi Programiroda Kft.- Zenekar

Győri Filharmonikus Zenekar - Medveczky
Veszprémi Programiroda Kft.- Zenekar

Győri Filharmonikus Zenekar - Nyári Károly - Szulák Andrea
AGORA Sport és Szabadidő Közhasznú Nonprofit Kft.- Közreműködik

Győri Filharmonikus Zenekar - Romantikus gyöngyszemek
Veszprémi Programiroda Kft.- Előadja

Győri Filharmonikus Zenekar - Rost
Veszprémi Programiroda Kft.- Zenél

Győri Filharmonikus Zenekar - Saint-Saëns 100
Veszprémi Programiroda Kft.- Zenél

Győri Filharmonikus Zenekar - Somodari
Veszprémi Programiroda Kft.- Zenél

Győri Filharmonikus Zenekar - Tradíció és innováció
Veszprémi Programiroda Kft.- Előadja

Győri Filharmonikus Zenekar - Variációk
Veszprémi Programiroda Kft.- Zenekar

Győri Filharmonikus Zenekar: Bogányi
AGORA Sport és Szabadidő Közhasznú Nonprofit Kft.- Zenél

Győri Filharmonikus Zenekar: Oxford
AGORA Sport és Szabadidő Közhasznú Nonprofit Kft.- Zenél

h-moll mise
Győri Filharmonikus Zenekar- Artisjus-díjas zenekar

Hollywood az Arénában - Filmzenekoncert
Általános- Közreműködik

Hot Jazz Band
Győri Filharmonikus Zenekar- Artisjus-díjas zenekar

Hot Jazz Band
Győri Filharmonikus Zenekar- Artisjus-díjas zenekar

Hot Jazz Band
Győri Filharmonikus Zenekar- Artisjus-díjas zenekar

Illényi Katica
Győri Filharmonikus Zenekar- Artisjus-díjas zenekar

Illényi Katica Karácsonyi koncertje Közreműködik a Győri Filharmonikus Zenekar
C&M Hungary Kft.- közreműködik

KaposFest Gálahangverseny
Csiky Gergely Színház- Inne

Klasszika
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft- Zene

Klasszikus fúvósok
Győri Filharmonikus Zenekar- Artisjus-díjas zenekar

Kobayashi Ken-Ichiro és a Győri Filharmonikus Zenekar
Müpa- Közreműködik
Kobayashi Ken-Ichiro és a Győri Filharmonikus Zenekar koncertje
Veszprémi Programiroda Kft.- Inne

Korsten
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft- Zene

MAGIC OF VIVALDI – A Négy Évszak
Margitszigeti Színház- Közreműködik

Mahler 5
Győri Filharmonikus Zenekar- Artisjus-díjas zenekar

Mester és Marica
Győri Filharmonikus Zenekar- Artisjus-díjas zenekar

Missa Solemnis (Nepomuki Szent János templom)
Győri Filharmonikus Zenekar- Artisjus-díjas zenekar

Népek dalai
Győri Filharmonikus Zenekar- Közremúködik

Orosz lakoma - Matinékoncertek
Müpa- Közreműködik

Richard Strauss-maraton: Győri Filharmonikus Zenekar
Müpa- Inne

Richard Strauss-maraton: Győri Filharmonikus Zenekar
Budapesti Fesztiválzenekar- Inne

Romantikus gyöngyszemek
Győri Filharmonikus Zenekar- Előadja

STARDUST: A MUSCIAL SHOW
C&M Hungary Kft.- Közreműködik

STRAUSZ KÁLMÁN 70 - Tóth Péter: Isteni pokol (ősbemutató) / Honegger: Johanna a máglyán
Általános- zene

Szekeres Adrien
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft- Közreműködik

Vonósnégyes fuvolával
Győri Filharmonikus Zenekar- Artisjus-díjas zenekar

We all love Ennio Morricone
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft- Előadó

Zenélő Udvar
Győri Filharmonikus Zenekar- zenél
Polecamy
Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozycji w koszyku
suma:
Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.